Tipp: ezeket a smokereket használhatjuk barbecue-záshoz

A grillezés és a barbecue-zás nem egymás szinonimái, hiszen egészen más sütési formák. Korábban azt mutattuk be, milyen grillsütők közül válogathatunk, ha nyáron kiköltöztetnénk konyhánkat a szabadba, most a bbq-zás fortélyait járjuk körül.

Bár nem egy és ugyanaz a grillezés és a barbecue-zás vannak hasonlóságaik, viszont az biztos, hogy ha bbq-zni szeretnénk, arra különböző eszközökkel kell készülnünk. Nem elég hozzá egy grillrács! A barbecue olyan konyhai technika, amely során hosszú ideig, több órán keresztül sütnek húsokat parázs fölött, alacsony hőfokon (100-120 fok között). Ebben a sütési eljárásban a hús nem szeletelve, hanem egyben kerül a sütőre, így a barbecue-zás során egy kéreg alakul ki rajta, aminek köszönhetően a hús belül puha és szaftos marad. A legnagyobb kihívást ebben az esetben a sütő egyenletes hőfokon való tartása jelenti, mivel egy-egy hús akár 6-8 órán keresztül is készülhet, amely idő alatt állandó sütési hőfokot igényel.

A bbq-hoz megfelelő sütőre van szükségünk, erre valók a különböző típusú smokerek, amelyekben indirekt módon történik a húsok felmelegítése. Tehát nem közvetlenül a parázs felett sülnek (erre külön tűztér áll rendelkezésre a smokeren belül), hanem a füstös levegő melegíti fel őket a sütőtérben.

A smokereknek négy nagyobb típusát különböztethetjük meg:

1.  Szekrénysmoker: Alakjáról kapta a nevét, aminek mérete az egészen kicsitől, ami otthoni használatra alkalmas, a valóban szekrény méretűig terjed. Ezen a típuson a hő a sütő aljából terjed felelé, előnye, hogy jól szigetel.

2.  Offset smoker: Klasszikus bbq sütő, aminek az oldalából érkezik a hő, ugyanis itt található a tűztér. Külsőre nagyban hasonlít egy grillsütőhöz, azonban méretében és súlyában felismerhető a különbség. Ez a smoker nem csak barbecue-záshoz, hanem grillezéshez is használható, mivel a tűztér felett is található rács.

3.  Pellett smoker: A legmodernebb bbq smoker, ami préselt keményfával működik, amit automatikusan adagol magának a sütő, ráadásul telefonon keresztül is szabályozható a működése. Hátránya, hogy drágább a többi smokernél, valamint apró alkatrészei gyakori cserére szorulhatnak.

4.  Tölténysmoker: Kialakításának köszönhetően egy függőleges füstölő, a tűztere felett víztároló edény található, amiből forró gőz száll föl, ezzel járul hozzá az állandó hőmérséklet megtartásához. Előnye, hogy kisebb az eddig bemutatott társainál, kezdők is bátran használhatják, azonban mérete hátrány is lehet, ha nagyobb mennyiségű ételt szeretnénk készíteni benne.

No comments


Leave a comment