Vegetáriánusok is bátran grillezhetnek! Camembert is kerülhet a rácsra

A grillrács egyáltalán nem válogat: tehetünk rá húsokat, halféléket, zöldségeket és gyümölcsöket, sőt, még sajtot is. Éppen ezért a nyári grillpartikból sem marad ki senki!

Grillezett camembert gránátalmás salátával

Hozzávalók 4 személyre

4 kerek camembert sajt

A salátához

1 gránátalma

20 dkg madársaláta

2 tasak előfőzött vadrizs

5 dkg pirított dióbél

Az öntethez

1 fej vöröshagyma

2 ek. olívaolaj

1 tk. almaecet

0,5 citrom leve

Elkészítés

1. Az öntethez a hagymát meghámozzuk, lereszeljük. Az almaecettel, a citromlével és 2 kávéskanál vízzel, kevés sóval, borssal alaposan elkeverjük, majd a hűtőben kb. 15 percig pihentetjük.

2. A salátához a gránátalma magjait nagyobb tálba kapargatjuk, a többi hozzávalóival összekeverjük és félretesszük. (ha kell, a vadrizst előbb megfőzzük.)

3. Bevonatos serpenyőt forróra hevítünk és a camembert sajtok megsütjük úgy, hogy ha a sajt aljának a széle már pirosas, aranybarna, akkor megfordítjuk és a másik oldalát is megsütjük. Tányérokra halmozzuk salátát, meglocsoljuk az öntettel és a sült sajttal azonnal tálaljuk.

Munka: kb. 20 perc

Fogyasztható: kb. 30 perc múlva

Recept: Kiss Barnabás. Fotó: Tamási Gábor

Ha te is szeretsz sajtokat, különösen camembert grillezni, akkor mindenképp dobj rá egy szavazatot!

No comments


Leave a comment